Eljött a karácsonyi szünet. Szilárd még mindig nem talált munkát, és Danimanónak sem kellett két hétig Josenattos közelébe mennie. A két barát nagy tervekkel nézett szembe a tengernyi idővel, amit ajándékba kaptak a mikulástól vagy jézuskától – ki bírja követni, nevezzük Santa-nak. Leültek a nappaliban egy-egy párnára, és együtt ötleteltek, mi mindent fognak csinálni, hogy helyrerázzák gazdaságilag és önmegvalósításilag kisiklott életüket.

-         El kéne olvasni sok okos könyvet! – lelkendezett Dani.

-         Eh, könyvet olvasni mindenki tud, akkor már inkább írni kéne, vagy valami gigantikus szobrot készíteni.

-         A szomszéd faluban az egyik nemes törp kihirdette, hogy elé lehet járulni szobrokkal, és a legjobbért busás jutalmat fizet.

-         Persze, és akkor kurvuljunk el? Szabjunk gátat saját képzeteinknek?

-         Ha egyszer a hűtő feltöltése a cél…

Így diskuráltak hőseink, tervezgetve sok olvasást, szoborkészítést a nemes törpnek, Dani még Josenattos tanításait is magolni akarta, Szilárd pedig elhatározta, hogy kevesebb fagyit eszik, és az újra növekedni kezdő púpját is eltünteti. A sok terv után nagy megelégedéssel feküdtek ágyukba, és várták a holnapot, hogy a megvalósításhoz is hozzáfogjanak.

 

Reggel a csöngőre ébredtek. Szilárd álmos szemekkel nyitott ajtót (még nem rágcsálta el reggeli ginsengjét), de az ajtóban nem állt senki. Először azt hitte csak képzelődött, már becsukta volna az ajtót, amikor meglátott a küszöbön egy titokzatos ládikát.

Fölvette, kinyitotta, és olyan csuda fényesség áradt a kis dobozból, hogy csak egy kis idő múlva tudta megnézni, hogy mi van benne.

-         Dani! Ébredj, nézd milyen csuda ládikát kaptunk!

Dani fölpattant, de úgy elvakította a ládika fénye, hogy azt hitte, még alszik.

-         Ébredj! Ezt nézd! – tolta elé Szilárd a dobozt.

Dani hunyorítva belenézett, de nem hitt a szemének. A ládikában egy szép zöld mezőt látott sok virággal, gyönyörű öreg fákkal szegélyezve, a nap olyan lélekmelengetően sütött, hogy a manónak az az érzése támadt, a ládikában egyáltalán nem lehetnek semmiféle problémák.

-         Kitől kaptuk ezt? Mi ez? Mit akar?

-         Nem tudom, szerintem karácsonyi ajándék, ki kéne próbálni! – lelkesedett Szilárd.

-         Hát, egy ládikát úgy próbál ki az ember, hogy beletesz valamit.

-         Az a valami mondjuk legyél te! – és belenyomta Danit a ládába.

Szilárd utána nézett, és látta, ahogy barátja a gyönyörű virágos, öreg fákkal szegélyezett szép zöld mezőn pillangókat kerget megfeledkezve mindenről.

Letette a ládikát a padlóra, dobbantott egy picit, és huss, ő is követte barátját. A szép zöld mezőn valóban nem volt semmi problémájuk, mindenről megfeledkeztek, ami odakint várt rájuk. Még a tervekről is. Mosolyogva kergették a pillangókat, szagolták a virágokat, és fölmásztak az öreg fák legtetejére. Pár órát lehettek bent, amikor Dani – szokásához híven - aggódni kezdett:

-         Te Szilárd! Nagyon jó itt, de csak nem élhetünk egy ládikába zárva!

-         Miért ne? Nézd milyen szép itt minden, ha akarom, lehozhatom a csillagokat is az égről.

-         De előbb-utóbb meg fogjuk unni, és lehet, hogy akkor már késő lesz visszamenni. Inkább menjünk ki, és majd néha visszajövünk, de gyanús ez nekem, nem jó itt sok időt tölteni.

Szilárd beadta a derekát, bár nem volt ínyére, és keresni kezdték a kijáratot. Nézdegéltek föl, le, jobbra, balra, keresték a fa odvában, a szivárvány csillanásában, még a gombák kalapja alatt is, de végül egy pocsolya mélyén pillantották meg szobájukat. Beleugrottak, és várták, míg lassan elnyeli őket a sártenger.

Elázva, büdösen és fáradtan léptek be otthonukba.

-         Valami nem stimmel. Miért ilyen szürke minden?

-         Ránk esteledett. – nézett ki Dani az ablakon.

-         Pedig alig voltunk bent pár órát.

-         Szilárd! Ez veszélyes! Zárjuk le a ládikát, és soha többé ne menjünk be, elvesztegetjük minden időnket, és ugyanott fogunk toporogni, mint a szünet előtt.

A kis koboldnak nem nagyon tetszett az ötlet, de barátja annyira erősködött - és be kell valljuk, az érvei is támadhatatlanok voltak - hogy kénytelen volt beadni a derekát, így nagy vaslakatot tettek a ládára.

 

Másnap Dani nem találta az ágyában Szilárdot. Egy pillanat, annyi sem kellett, hogy gyanút fogjon, rohant a kamrába, ahol meg is találta a nyitott ládikát, és fenekére nézve barátját is. Beleugrott, hogy kihozza Szilárdot, de amint földet ért a puha pázsiton, és beleszagolt a virágokba, már annyira neki sem volt kedve visszamenni. Azért csak erőt vett magán, és a pocsolya felé ráncigálta rakoncátlan barátját.

Mire visszakerültek a kamrába, - persze, vizesen és fáradtan - már megint este lett, és lefeküdtek aludni. Dani félt a reggeltől.

 

Share |