Kedd este. Kilépek a színházból egy szar előadás után, és még az eső is esik. Front lehet, vagy csak a tegnap éjszaka miatt hasogat a fejem. Pedig már megittam a gyógysört. Irány haza, rám fér egy kiadós alvás!

Elindulok gyalogosan. Az esernyőm megint elhagytam valahol. Kövér cseppek potyognak a kalapomra a stefánia ágairól. Feltűnik a Novotel impozáns panelje. Rendületlenül haladok egészen a Kálmány Lajos utca sarkáig.

A távolban csalogató fénysugár tűnik fel. Mint egy molylepke, engedek a vonzásnak. El a Bolero mellett – nem az én tárcámra szabták - tovább a kis utcán, bele az ismeretlenbe! Elém tárul a Jazz kocsma ajtaja. A fejem már szétrobbanóban, megbotlok a lépcsőn, és beesek. A néhány ott ülő vendég egy emberként fordul felém, végigmérnek, majd folytatják a beszélgetést. Kopott székek és asztalok sorakoznak kaotikus rendben, a sarokban fotel, szemben a bárpult. Semmi extra. A zöld falból helyenként kilátszik a tégla: mű vakolatomlás. Máshol régi, pózolós családi fényképek, természetesen fekete-fehérben.

Nyugalom, és lágy zene.

Ha nem lennének itt emberek, a 30-as években érezném magam, pedig egy 180 forintos pohár Borsodit kortyolgatok, de a csapolt Staropramennel sem lennék különb.

Átadom magam a lágy hullámzásnak, amit néha megtörnek a Grand Caféból ismerős arcú vendégek kacajai.

Nem történik semmi, és pont ez a jó.

Olvasgatom az itallapot. Igényes kínálat, arányos árak. A folyó borok is elfogadható minőségűek, a töményekből 4 cl általában 400 forint.

Váratlan vendég érkezik: egy rég látott cimborám.

Odaülök hozzá a pulthoz. A sok beszéd sok öblítést igényel, ami felgyorsítja az időt. Az ukrán mézes chillis vodka pedig lelassítja azt a pár percet, amíg végigégeti a torkom. Ha már pusztítom magam, legalább fájjon! Mazochista lehetek, mert élvezem.

A vesém működik, a wc tiszta. Szerencsére a vizeletem is. Miközben folyik, aminek folynia kell, az arcomba mászó elegáns plakátot fürkészem. Minden héten ingyenes koncerttel csalogatják a vendégeket ebbe az álmoskás nyugalomba. (program: jazzkocsma.blog.hu) Tirke Honolultól kezdve, Frankie Látón át az Új-Zélandi The Ruby Sunsig ígéretes programokat kínál a hely áprilisra is.

Kiérek a vizeldéből, körülnézek, már egy vendég sincs. Nem mintha olyan sokáig lettem volna benn, de eddig nem tűnt föl a változás. A pultos, Kis Gábor, már elég jól érzi magát, hosszú hajú, laza arc, csipkelődő beszólás kíséretében veszi fel a rendelésem, én visszacsípek, egyikünk sem ma kezdte a kocsmázást. Elbaszta, hogy nem kocsival jött, ilyenkor az itt alvás esélye az egekbe szökik, de a kanapé kényelmes, semmi gond. Ő az egyik tulaj, Tóth Péter Zoltánnal karöltve elhatározták, visszaállítják a hely 90es évekbeli hírnevét. Alkalmazottjuk nincs, maguknak dolgoznak.

A szomszéd néni telefonál, feljelentéssel fenyeget, mert már éjfél van, és még nem zárt be a hely. Mindenhol van szomszéd néni, de szerencsére a rendőrök sem szokták őket túl komolyan venni, úgyhogy maradunk. Vendéglátónk kettőkor úgy dönt, ideje lefeküdni.

Cimborám fizeti az utolsó kört, Gábor nem fogadja el az aránytalanul nagy (50 %-os) jattot.

- Szükséged lesz még arra, gyűjtsél albérletre! - kikísér minket és megkér, hogy lakatoljuk be a vasajtót kívülről. A fejfájásomnak már csak az emléke él. Így kell gyógyítani a fronthatást!

 

Share |