-         Há’ oszt ezt a széköt mög asztalt hová tögyük? – kérdezte a rakodómunkás a lakberendezőt.

-         Lent már nincs hely, úgyhogy szerintem szögezzétek fel a falra!

Ez a jelenet cikázik át gondolataim között, amikor egy késő délután benyitok szeged egyik legismertebb kocsmájába, a Sánta Egérbe.

Kényelmesen lepattyogok a lépcsőn. Majdnem ki is fordulok azonnal, amikor elém tárul néhány falon lógó, régi asszonyportré, amiknél mélabúsabb arcokat külön-külön is ritkán látni, nemhogy egy helyen, egymás mellett, depresszióbombákat köpködve minden érkezőre. Megpillantva a csalogató sörpadokat erőt veszek magamon, és folytatom misszióm a kocsmai manna felé.

Nincsenek túl sokan. Három srác pókerezik, és egy törzsvendég tévézik a pultos nővel. Szinte szégyellem magam, hogy meg kell zavarnom az idillt egy ócska korsó Borsodi miatt.

Megkapom. Műanyag pohárban. No, mondom sörpadok, műanyagpohár, echte sörkert, csak még jó levegő sincs. A sarokból egy részeges szobor vigyorog rám, csalogat. Engedek a kísértésnek és leülök mellé, végigmérem a helyet.

Az egész egy paraszt kocsmára emlékeztet, amit igénytelenebb turistáknak rendeztek be. Sok használati eszköz van a falon, bár a Zápor zsúfoltságát nem üti meg. A vidéki kiskocsma design elmaradhatatlan kelléke a játékgép, és jól jön a zenegép is, ha valaki mindenáron pénzt akar dobálni gépekbe.

Megmarkolom a műanyagpoharat, amire már kicsapódott a hideg nedű verítéke, és most apró gyöngyökben tör a viaszosvászon asztalterítő felé. Különös vonzás. Mivel jobb a cseppnek a viaszosvásznon lenni, mint a műanyag poháron? Kegyetlen vagyok, de még annál is szomjasabb, ezért megszakítom ezt a varázslatot.

A sörpadokon a gyertyatartóként funkcionáló üres unicumos üvegek és hamutartóként működő menzás kistányérok felkészülve, rendezett sorokban várják a vendégeket.

A pultos nő felröhög valami bulvárműsor jelenetén, tekintetem a pultra téved. A pult mögötti polcokon kivégzésre váró, elítélt italok sorakoznak, nyakukban tartva végzetük: narancssárga cédulát, filccel felkarcolt árukkal. Látjátok barátaim, ennyit értek!

Az üvegek között egy ősrégi faliórát pillantok meg, ami legnagyobb meglepetésemre működik. Vagy pont abban az időpontban néztem rá, amikor megállt valamikor 50 évvel ezelőtt.

Feltűnő fehér táblák: „Üzemeltető: SZIOR 2004 Bt. Ópusztaszer, Pitricsom 584” meg az is oda van írva mellé, hogy: „IV. osztály”. Gondolom a végzős középiskolásokat vonzó reklámtábláról lehet szó.

„Klub helyiség – belépés csak klubkártyával” tőlem ugyan nem kértek kártyát, és nem is ajánlották föl, de szívesen lennék a Sánta Egér klub tagja, igazán előkelő társaság lehet.

Ahogy telik az idő, szépen lassan gyűlnek az emberek.

Emlékszem pár éve, amikor lemerészkedtünk egyik cimborámmal, néhány rosszarcú, idősödő és büdösödő úr tartózkodott a „Klub helyiségben”. Az egyikükben feléledt a szociális érzékenység, és megpróbált szóba elegyedni cimborámmal:

-         Teee, te focizol?

-         Nem, kosárlabdázom. – felelt haverom.

-         Akkó mé válaszósz? – kérdezett vissza ingerülten az úr. Úgy tűnt rövid fellángolás volt csak ez az ismerkedési akció, és rögtön meg is haragudott, hogy nemleges választ kapott. De nem adta fel, és még néhány hasonlóan frappáns kérdéssel eljátszotta ugyanezt.

De ez már csak a múlt, a Sánta Egér fogyasztói köre átalakult, pontosabban kiszélesedett. A hajléktalantól kezdve, a szőke picsán át, a grand caféban rendszeresen látott arcokig bezárólag mindenki megfordul itt hosszabb-rövidebb időre-pohárra.

Megérkezett a cimborám is. Úgy döntöttünk, a sör mellé valami konkrétum is kell, nem lehet azt hogy csak úgy ül az ember a fenekén, szürcsölgeti azt a habos, hideg, keserű limonádét és nem történik semmi. Odaálltunk a falra kiragasztott árplakát elé, és türelmesen olvasni kezdtük.

Úristen! Hubertus 205 forint, és nem ám béna EU szabvány 4 cl, neeem: Tökös ötös, rendes feles, féldeci, ahogy azt illik. Hát ennek csúnya vége lesz…

Share |