Barátommal egyszer fogtuk magunkat, és elkezdtünk papíron "beszélgetni", ahogy most chatelni szokás. Először csak spontán, számunkra vicces szövegek ömlöttek ki agyunkból, majd szépen lassan felfedeztük az ebben rejlő lehetőségeket, az érdekes kommunikációs csatornát. Ezt követően rövid hattyútánc után sajnos abba is maradt a "levelezés".

Tehát így látta két végzős gimnazista az életet 2005-ben:


Krump: Álomhuszár vérvörös dolmányban kardjára hány szilvalekváros üvegeket. Csorbul az él, törik a penge. Az éli túl, aki életlen, élettelen rúzsfoltok száradnak szívemen. Lángelem, walkmenem már nincs velem.

Lee: Égkék kép végképp elmosott szárnyalást remeg. Rúzsosan kikent ajkáról zord imát rebeg. Hogy meddig nő remény s meddig csírázza beléd bő fonalát. Kivágott vérző tövének árama félelmet gubbasztó, elnyomott árnyoldalt virágoz.

Krump: Rúzsvirágok kelnek ajkadon, szétfolyik a szemfesték, fekete hajadon hófehér hangyák jelennek meg, és festik hajad égszínkékre. Végre ébred tételen néped, hiszed, de tekinteted homályba réved, elszürkül, és hátadból kihúzzák a kést, hogy megkönnyebbülj.

Lee: Rúzsszín életnedved ömlik szét, átmosva életed, átfolyva érzést, átöblítve tudatot. Tisztult testtel, tisztult semmiben állani. Az ígéreteknek földje végre kristályosodott kozmoszként szövi át elméd örökkön hazug fonalát. Feloldás, bűnhődés, semmisülés? Mi vár?

Krump: Az űr jéghideg tavasza, melyben csak állsz és vizsgálod a koromfekete semmi árnyait. Magadba nézel! Húscafatok és teli has büfög vissza rád, amott egy szív áll mozdulatlan. Nincs már kedved, el kell menned egy jobb kor felé, melynek hajnalán durva vekker csörgedez kedvesed asztalán. Csak rugó és csavar, csak hús és vér. Mi különbség?

Lee: Hideg-meleg, száraz-nedves, de ez is kihűl, majd szárad, porlad, eggyé vál. Megáll léted, elfogy véges árama, de vajh lélek benne pusztul, s a tudattal, általa? Sorvadt, hideg, rút való, elborzaszt matériám sikkanásnyi, bagatel léte. De nem tudom hinni az új lakhelyt, hol bilincsed tetteidnek illőn szorít. Nem tudom hinni a csak elképzelhetőt, ki bűneid mérlegére hajítva olykor pokolra küld. S nem hihetem hű fiát, ki érette adta tenmagát.

Krump: Ha hinni akarsz, menj csirkeólba, s gumicsizmáddal taposd le a vérző kakas-farkakat. Fenést hallok, mozog a kaszakő, nem fűnyírás lesz. Vidám kis kertész kaszálja az árvalányhajat. Skalpolja a földet. A műholdról jól látszik, ahogy sírásra nyílik szája, az Atlanti óceán. Porcelán vitézek fitognak hetyükkel, de ha föl kell szedni a kutyagumit, rózsaszín pávává válván járják világukat.

Lee: Síkképű füsthalálthalt műanyagzsákoszlop kreációzus. Látod? Nem hát. Én sem. Csak érzem. Érezni vélem. Vagy csak a vélést sejtem. Gömböly fennsődbenhömpölygő zavar ár. Rajta néha egy-egy direkt vonással kavarál. Keresed a képlet, kutatod a miért. Szád csacsogása nyitja túláradt folyód. Ha nem ő-zöl, tán meggyőzöl. Jogot gyűrsz, hatalmat bírsz, embert pusztítsz. Erős a szó, élete fényében tombolhat mostanság.

Krump: Tombolán nyertem gombolható gumibabát, habár haján korpa-halált fedezni fel, ha fújom. Fújhatom, van szelep. Ez a szerepem, szeretem, mert nem szerelem. Elvesztem eszem. Elvesztem, vagy meglettem. Meglett ember leszek majd egyszer. Egyszerre meglesz leletből szemem, eme elme sötétszürke fénye, és majd nem érdekel a korpa és a bor. Ma visítani akarok, ha nem látok rémeket. Inkább hagyjam a rímeket? Kecskeszakállat húz a kenyérmorzsafőzelék. Ez lesz az ebéd!

Lee: Sok szeretettel, meg késsel, villával. Ezt eheted, megteheted, majd megszereted. Igen, és ez lesz a fő fogás is egy nagyobb kozmoszban és itt lent a kosz-mosz-ban. Oszlott-foszlott múltak hátán sodor a gép. Felemel, összerak, felöltöztet, becsavar, életre gyújt, hajad lobban, s szép lassan elfogyaszt, füstté pöfékel. Hamuvá égsz, majd szétesel, s hát így szervek nélkül már szervetlenné leszel. Akkor most mi van, cigik vagyunk?

Krump: Szálak, robbanók. Szállok, robbantok. Agyat gyújtunk, égnek az égők, de mi is csak szálak vagyunk. Minden cigi azt hiszi, hogy ő finomabb, mint a többi a dobozban. Pipiskedik, hogy észrevedd, de nem lesz csirke, így ebéd sem. Hiányzó szerveim egy kicsit zavarnak. Össze kéne szedni magam, és –ha meg nem zavarnak -nekiejteni valami hölgyet az avarnak.

Share |